Zadar a horvát Adria közepére épült ősi város, számos látványossággal és történelmi hagyatékkal. Zadar háromezer éve visszatekintő igencsak mozgalmas történelme alatt a várost többször lerombolták és kifosztották, de mára helyreállították Zadar sebeit. Ma gazdagabb és szebb mint valaha.
Időszámításunk előtti IV. században alapította Zadart a Liburnia nevű illír törzs. Az alapításkor Jader névre keresztelték a várost. A későbbekben kapta a Jadera, Diadora, Zara, majd a Zadar nevet. A Zadar nevet végül olasz befolyás következtében kapta a város.
I. e. 59-ben a Római Birodalom egyik tartományává teszi Zadart. Ekkor, a római uralom alatt alakították ki Zadar úthálózatát, a fórumot és a főteret.
A VII. században Bizánci Birodalom egyik tartománya lett Zadar. A IX. század elején Donat bizánci elöljáró birtoka lett Zadar. Ekkor épült a római fórum melletti Szentháromság templom és a Szent Donat körtemplom. A Szent Donat körtemplom az idők alatt Zadar jelképévé vált.
A X. század folyamán horvátok költöznek tömegesen Zadarba, ezzel kiterjesztik a város határait és majd a kétszeresére növelik a lakosságot.

1202-ben a velenceiek felgyújtották a várost, szinte egész Zadar porig égett. A tűzvész után építették a Szent Ferenc templomot, a Szent Donat körtemplomot pedig újjá kellett építeni.
A XV. és XVI. században híres írók és nyelvújítók költöznek a városba, mint Petar Zoranić, Brne Krnarutić, Šime Budinić, Jerolim Vidulić. A későbbiekben az ő munkásságuk jelentősen meghatározta a horvát nyelv kialakulását.
A velencei uralom után osztrák fennhatóság következett, majd 1806 és 1813 között a Francia Királyság részét képezte Zadar. A francia uralom után 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchia része Zadar.
Az első Világháború után olasz gyarmat lett Zadar. A második Világháborúban a szövetséges csapatok szétbombázták Zadar óvárosának, majd 80%-át. A történelmi óváros szinte teljesen megsemmisült. A második Világháború után Zadart Jugoszláviához csatolták.
A horvát függetlenségi nyilatkozat után a szerb vérontás várt Zadarra. 1991. októberében rohanták le a szerb csapatok Zadart. A parancs az volt, hogy meg kell semmisíteni az egész várost. A háború következtében ismételten majdnem teljesen megsemmisült Zadar óvárosa.


